A politikai függetlenség kérdése újra előkerült Török Gábor elemző Facebook-bejegyzése kapcsán. Röviden és érthetően foglalta össze, szerinte miként lehet megkülönböztetni a valóban autonóm szereplőket azoktól, akik valamilyen irányhoz kötődnek - írta a HVG.
„Az elmúlt hetekben megint többször belefutottam egy régi vitába, ami arról szól, hogy vajon lehetséges-e függetlenség, el nem kötelezettség a politikai mezőben, vagy mindenki tartozik valahová, legfeljebb megpróbálja eltitkolni” – írta Facebook-oldalán Török Gábor.
A címkézés politikai érdek, de a függetlenség létezik
Török szerint a politikai szereplők megbélyegzése gyakran tudatos taktika: így egyszerűbb valakit „tiszásnak” vagy „fideszesnek” nevezni, és ezzel lezártnak tekinteni a vitát. A semlegesség szerinte valóban nem létezik, hiszen mindenki valamilyen nézetrendszerhez közelebb vagy távolabb helyezkedik el, amikor közéleti kérdésekre válaszol. Ettől azonban még nem következik automatikusan a politikai függés.
Az elemző úgy fogalmazott: „Amikor az ember megválaszolja a világra, a politikára vonatkozó eldöntendő kérdéseket, akkor politikai nézetekhez kerül közelebb vagy tőlük kerül távolabb. Ugyanakkor a függőség, a szolgaság (szolgálat) nem elkerülhetetlen, nem szükségszerű a politikai nyilvánosságban.”
Hozzátette: a politikai szolgálat önmagában nem negatív, hiszen „a politika igényli az ilyen szereplőket, és ez a politikai szolgálat lehet nemes és vállalható munka is”.
A függetlenség egyszerű tesztje
Török Gábor szerint létezik egy könnyen használható módszer annak kiderítésére, hogy egy közéleti megszólaló mennyire autonóm.
„Függőnek nevezhetjük azokat a szereplőket, legyenek akár elemzők, közvélemény-kutatók, újságírók vagy más beszélő fejek, akik nem tehetik meg, hogy az ellenkezőjét mondják annak, amit mondanak. Mert ha megtennék, nem maradhatnának a helyükön, a pozíciójukban, a fórumaikon.
Nem függőek (azaz politikai értelemben bizony függetlenek) pedig azok, akik akkor is tovább végezhetnék a munkájukat, ha a mondataikat mínusz eggyel megszoroznák.”
Az elemző úgy véli, ha valaki bizonytalan, mindössze annyit kell végiggondolnia egy-egy közéleti szereplő véleményét hallgatva: „mondhatná ugyanitt, ugyanígy az ellenkezőjét is?” Ha igen, az szerinte a függetlenség jele. „Szerintem ilyen egyszerű ez” – zárta gondolatát.
