A 2010 és 2024 közötti 14 év teljes szélcsendje után úgy tűnt, végre elindulhatnak a hazai szélerőmű-beruházások, ám a Tisza-kormány hivatalba lépése és a politikai átrendeződés újabb akadályokat gördített a folyamat elé. A Telex információi szerint a legnagyobb kapacitást elnyerő, Tiborcz Istvánhoz köthető Green Energy Investhor (GEI) Zrt. nem fizette be a többmilliárdos kapacitásdíjat, ami miatt a MAVIR Zrt. szerződést bontott a céggel.
Miért fulladtunk bele a napenergiába?
A hazai energetikai stratégia az elmúlt évtizedben szinte kizárólag a napenergiára fókuszált, ami 2026 áprilisára fenntarthatatlan helyzetet szült. Április 26-án, a csernobili katasztrófa 40. évfordulóján a magyar árampiacon mínusz 500 euró/MWh árat is mértek. Ez azt jelenti, hogy:
-
A napelemek annyi áramot termeltek egy verőfényes vasárnapon, amit a hálózat nem tudott befogadni.
-
A termelőknek hatalmas összegeket kellett fizetniük, hogy valaki „elvigye” a felesleges energiát.
-
Amikor viszont nem süt a nap, az áram rendkívül drága, és gyakran importra szorulunk.
A szakértők szerint a szélenergia lenne a megoldás, mivel az gyakran akkor is termel, amikor a nap nem süt (például éjszaka vagy felhős időben), így kiegyensúlyozhatná a rendszert.
Vadosfa: A kijelölt szélközpont
A fejlesztési terv szerint a hazai szeles kapacitást a jelenlegi 330 MW-ról legalább 1000 MW-ra kellene növelni. A technikai koncepció lényege:
-
Az összes új turbinát egyetlen ponton, a Győr-Moson-Sopron megyei Vadosfán épülő kapcsolóállomásra kötnék rá.
-
Ez megkönnyítené a rendszerirányítást, de a környékbeli 15-20 kilométeres zónát szinte „elárasztanák” a szélturbinák.
Tulajdonosváltások és bizonytalanság
A másik nyertes projekt, az Euroenergy Arrabona időközben tulajdonost váltott: a vevő a Nagy Márton korábbi miniszter testvéréhez, Nagy Szilárdhoz köthető Terravis Zrt. lett. Bár a cégek rengeteg előkészítő munkát elvégeztek (madárvonulási útvonalak felmérése, 160 földhasználati szerződés), az építkezések még sehol sem kezdődtek el.
Iparági források szerint a Tisza-kormány vélhetően nem a korábbi politikai elit üzleti köreivel kívánja megvalósítani a stratégiai beruházásokat. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a már előkészített projekteket olyan nagyvállalatok veszik át, mint az Alteo, amely rendelkezik a szükséges szakértelemmel és tőkével. A kérdés már csak az, hogy a politikai alkuk és az új pályázatok miatt hány évet veszít még az ország az energiafüggetlenség felé vezető úton.
Darvas Márton
